Szatmárnémeti kialakulása

Szatmárnémeti (megyei jogú város) a Nagy Alföld északkeleti részén (a tengerszint felett 126-127 m magasságban) terül el, nyugat felől sík, kelet felől közvetlenül még sík, de fokozatosan dombossá váló vidék (majd távolabb) hegyvidék övezi. A Krisztus utáni első évezredben, de a Szamos és Kraszna szabályozásáig, az Ecsedi láp lecsapolásáig is, a tőle nyugatra elterülő táj jelentős mértékben mocsaras volt. Az egyetemes történelemből ismertek ismertek a népvándorlás hullámai is, tudjuk tehát, hogy gepida, hun, avar, onogur és különféle szláv népesség élt e tájon. Hiteles írásos dokumentumok híján a magyarság és a hoz csatlakozott népek IX. század végi Kárpát medencei megjelenése és X. századi élete körülményeiről is csupán általános, részleteiben teljesen nem tisztázott megállapítást tehetünk. Ismeretes, hogy Szent István király államalapításakor közigazgatása alapjául királyi várak és a hozzájuk tartozó területek - megyék – rendszerét létesítettem egyúttal egységes elgondolás és technika szerint az ország határait védő várakat is építtetett. Ily módon létesült Szatmár határvára is. A határvár földvár volt, bizonyosan olyan építési technikájú, mint a korabeli földvárak. Szatmár földvára Szent István első alapítású ispáni várai (1000 táján) közé tartozott. Nevét a várbirtok első határispánjáról kapta. A határvár létesítésekor várjobbágy-települések is létesültek (Vasvári), kissé távolabb a vadfogó, vadász, daróc, madarász (sólymos) települések: Daróc, Madarász, Solymos. Az első telepítések közé tartozott a Szamos jobb partján létesített bajor telep, Németi. A két város - Szatmár és Németi - közigazgatásilag való egyesítéséig a Szatmár-Németi név Németire vonatkozott. Mind Szatmár, mind Németi polgársága a vártól független volt. II. Endre király 1230-ban kiadott (1662-ben átírt és megerősített) mind Szatmár, mind Németi számára készült szabadságleveleszóról szóra megegyezik. Az oklevél alapján sem Szatmár, sem Németi Közigazgatás és igazságszolgáltatás tekintetében nem tartozott a várispán hatósága alá, egyenesen a királynakalárendelt városok. Hasonlóképpen nem tudhatjuk a Szatmárvár körüli (kazár, alán, székely) katonai telepítések idejét sem, így céljukra csak következtetni lehet. Ez lehetett ellenőrzés, sakkban tartás. Egyházi okiratokból tudjuk, hogy Szatmár 1235-ben egyházszervezetileg önálló főesperesség volt, Németi pedig az ugocsai főesperességhez tartozott. A tatárjáráskor (1241-ben) Szatmár és vára is, Németi is elpusztult. A tatárjárást követően mindkét város újjáéledt, Szatmár városias jellege ezt követően határozottan erősödött. Mindkét város lakosai magyarok, az egykori teutonok is már magyarnak vallják magukat. Szatmár a sókereskedés egyik központja lett. Az évszázadok során több alkalommal is súlyos kimenetelű ostromok érték a két várost, a törökök, felgyújtották, a várat lerombolták, mindemellett árvizek és pestis is sújtotta a lakosságot. Több fontos történelmi esemény helyszíne volt, így a kuruc háborút befejező, úgynevezett Szatmári békének, melyet 1711. április 29-én kötöttek meg, majd május 1-jén a 12.000 főnyi kuruc sereg a majtényi síkon letette a fegyvert és szétszéledt. A két város, Szatmár és Németi törvényhozó testülete 1712. december 29-én kimondta, hogy Szatmár-Németi szabad királyi város néven egyesülnek.

Részlet Bura László: Szatmárnémeti kialakulása és fejlődése című könyvéből